Magyar Falu program Útfelújítási pályázatot nyert településünk!
Magyar Falu Program keretében meghirdetett, Önkormányzati Tulajdoni utak felújítása című, MFP-ÖTU/2019 kódszámú pályázat
Támogatói okirat száma: 3019988817
Támogatás összege: 13 744 594 Ft.-
Rábcakapi 82 hrsz –ú Kertalja utca itatott aszfaltmakadám szerkezetű burkolata 1981-ben épült. A megnövekedett mezőgazdasági és teherforgalom hatására a burkolat teljesen megrongálódott . Felújításra nagy szükség volt amit csak pályázati úton tudtunk megvalósítani.
A sikeres pályázattal megvalósítandó út felújítása nagy előre lépést jelentett községünk számára hiszen a közlekedési nehézségünk megoldodott, lakosság is nagy örömmel fogadta a fejlesztést hiszen ez által szebb korszerűbb környezetben tudunk élni.
További képek megtekintéséhez kattints IDE